Egyesült Államok feminizmusa dióhéjban
2019. június 13. írta: Pataba13

Egyesült Államok feminizmusa dióhéjban

Ha azt mondom feministák, feminista mozgalmak, akkor akaratlanul is sokakban dühös, melltartóégető boszorkányok ugranak be. Pedig a feminista mozgalmak voltak azok, amik kiharcolták a demokratikus országokban a nők választójogát, küzdenek a munkahelyi és hétköznapi szexizmus ellen, elérték, hogy nők is aktív munkavállalók - netalántán igazgatók - lehessenek, illetve nekik köszönhetjük, hogy ma lányaink általános oktatásban részesülhetnek.
gettyimages_120385927_0.jpg

A feminista gondolkodás történetét három hullámra szokták osztani: az első hullámra (19. századtól 20. század elejéig), a második hullámra (20. századtól 20. század végéig) és a harmadik hullámra, mely napjainkban is zajlik. Ebben a cikkben ennek a három hullámnak hatásait nézzük meg az Amerikai Egyesült Államokra.

Első hullám

Tévhit, hogy az első feminista mozgalmak a nőjogi mozgalmak kezdete is egyben. Korábban is voltak olyan nők és férfiak, akik felhívták a figyelmet a nőjogokra. Ilyen volt például Mary Wollstoncraft, aki mindezt a „Nők jogainak kinyilvánítása” című művében tette meg 1792-ben. Szerinte a nők többek, mint csinos, orruktól fogva vezetett teremtések. Ebből a szerepből pedig megfelelő oktatással és a nemek közti egyenlőséggel kitörhetnének a nők, hogy végre kibontakozhassanak. A „Nők jogainak kinyilvánítása” hatalmas botrányt okozott, mivel az akkori patriarchális gondolkodásmódnak semmilyen formában nem felelt meg.

Az első hullám kezdete mégsem Wollstoncraft írása, hanem hanem az 1848-as Senecca Falls-i konferencia. Az eseményt Cady Stanton és Lucretia Mott szervezte. A jelenlévők a Függetlenségi Nyilatkozat mintájára írták meg ”Declaration of Sentiments” dokumentumot, melyben leszögezik,

minden nő és férfi egyenlőnek született.

Egyik követelésük egy törvény ellen irányult, mely a nő keresetét (amennyit akkoriban keresni tudtak) férje tulajdonába helyezett. Emellett zászlajukra tűzték a nők oktatáshoz és szavazáshoz való jogát is.

A hullámot elindító feministák (köztük Stanton és Mott is) aktívan harcoltak a rabszolgaság eltörléséért is. Közülük a leghíresebb Sojourner Truth. Truth egy rabszolgacsalád gyermekeként látta meg a napvilágot. Édesapját a mai Ghána területéről hurcolták be az Egyesült Államokba, pontosabban az épp megalakulni készülő USA-ba. Sojournert - akinek eredeti neve Isabella Baumfree - kétszer is eladták, amíg utolsó „tulajdonosához” nem került. Ott rendszeresen verték és szexuálisan zaklatták, mindezt következmények nélkül. 1810-es években szeretett bele a szomszédos gazdaságban rabszolgáskodó Robertbe. Mikor a birtok tulajdonosa tudomást szerzett a románcról, kivégeztette Robertet. Soujourner ezután kényszerházasságot kötött, és négy gyermeket szült. New York államban volt rabszolga, ahol az 1820-as években törölték el a rabszolgatartást, jóval korábban, mint a déli államokban. Ezután szökött el a földbirtokostól Sophieval, legkisebb lányával. Egy gazdag család fogadta őket be. Ekkor tudta meg, hogy a földbirtokos - akitől megszökött - immár illegálisan eladta fiát egy alabamai rabszolgakereskedőnek. Sojourner beperelte a birtokost, aki el is vesztette a pert.

Ez volt az első eset az Egyesült Államokban, amikor egy fekete nő pert nyert egy fehér férfivel szemben.

Ezután szállt síkra a nő- és feketejogok mellett. 1851-ben mondta el az „Ain’t I a woman? című híres beszédét Ohio államban. Élete végén azért harcolt, hogy az egykori rabszolgák birtokot kapjanak. Erről Grant elnökkel személyesen is tárgyalt a Fehér Házban, ám követeléseit nem érte el. Ennek ellenére bátran kijelenthetjük, Sojourner Truth története mérföldkő volt az első feminista hullám történetében.

Az egyetemes emberi jogok biztosítása közös cél volt mind a nők jogaiért, mind a feketék jogaiért harcolok közt, ennek ellenére - az amerikai polgárháború és a rabszolgaság eltörlése után - megosztottság alakult ki a Cady Stanton és Susan B. Anthony-féle szüfrazsettek és Frederick Douglas mozgalma között. Előbbi szerint az elsődleges cél a nemi cenzus eltörlése a választásoknál, míg utóbbi a fekete férfiak egyenlőségéért küzdött. Ők sikeresebbek voltak a kezdetekben, mert az 1868-as 14. alkotmánymódosítás minden férfi állampolgárságát biztosította, míg az 1870-es 15. alkotmánymódosítás faji cenzust törölte el a választásoknál (a nemi cenzus továbbra is érvényben maradt, így a nők bőrszínüktől függetlenül nem szavazhattak). De miért alakult ki ez a különbség? A patriarchális vezetés hangoztatta, hogy a feministák a feketék jogaiért küzdők kárára hajtják a vizet. Ez nem volt igaz, az viszont igen, hogy a szüfrazsetteknél háttérbe szorultak a fekete nők (pl. Sojourner Truth vagy Ida B. Wells), ugyanakkor a feministák egyik meghatározó alakja Susan B. Anthony mindkét cél mellett kiállt.

Ő 1820 februárjában született. Édesapja - Daniel Anthony - különösképp ügyelt lánya oktatására, ezért a kis Susan már 4 évesen írt és olvasott. Művelt és tanult nő lett, habár az iskoláztatás továbbra sem volt minden lány számára elérhető a 19. század elején. Anthony tanárként kezdett el dolgozni, ott pedig szóvá tette a vezetőségnek, hogy ötödannyit keres, mint férfi kollégái. Kirúgták… Ezután az alkoholizmus ellen küzdő csoportba akart csatlakozni, ám ez nem sikerült neki, mivel nők számára a tagfelvétel tilos volt. Anthony nem keseredett el, megalapította az Egyesült Államok első olyan antialkoholista mozgalmát, melyben nők és férfiak egyaránt részt vehettek. A polgárháború alatt egy rabszolgaellenes társaság munkatársaként dolgozott, és főszervezője volt a Women’s Loyal Leaguenek, mely később aktívan támogatta Lincoln kampányát. 1872-ben törvénytelenül feliratkozott egy szavazólistára, és a hatóságokat kijátszva szavazott. Letartóztatták és a bíróság pénzbüntetésre ítélte. A bíró a tárgyaláson nem engedte felszólalni őt, mert a nők „alkalmatlanok saját érdekeik képviseletére”. Anthony nem volt hajlandó kifizetni a bírságot. A sajtó is felkapta az ügyet. Újabb eljárás viszont váratlanul nem indult ellene.

sba-2673287x-56aa226c5f9b58b7d000f860.jpg

1890-ben megalakult az Amerikai Nők Választójogi Szövetség, amely államról államra haladva akarta bevezetni a női választójogot. Harminc évvel később,

1920 augusztusában sikerrel is jártak, mert a 19. alkotmánymódosítás biztosította a nők számára is a szavazati jogot,

ötven évvel később, mint a fekete férfiaknak.

Általánosságban tehát elmondható, hogy az első hullámú feminizmus főképp a nők választójogáért harcolt, de felmerült az oktatás és a saját tulajdonhoz való jog ügye is.

Második hullám

A második hullám kezdetben a férfiak és nők egyenjogúságáért harcolt a munkaerőpiacon, illetve kiállt a fogamzásgátlás és az abortusz választhatósága mellett. El kell hagyni az Egyesült Államok területét, ha a második hullám keletkezését akarjuk megtudni. Franciaországban járunk, ahol Simone de Beauvoir megírja a „Második nem” című (terjedelmes) könyvét, amely a második feminista hullám alappillére. Ebben őszintén ír a patriarchizmusról és a nők degradálásáról. Talán ha a könyv nem lett volna megírva, nem születik meg 1970-ben a „women’s studies”, mint tudományág.

Egy másik könyv is hozzájárult a második hullám munkájához. Ezt Betty Friedan írta 1963-ban a „The Feminime Mystique” címmel. A mű az amerikai háztartásbeli nők jogfosztottságát és rossz közérzetének témáját tárgyalja. Szerinte a jelenlegi körülmények mély, hosszan  tartó boldogtalanságot okoz a háziasszonyoknak, amely - látszólag - idilli életük alapjait jellemzi.

Ugyanebben az évben Gloria Steinem újságíró Playboy-nyuszinak állt, majd megírta, milyen szexuálist zaklatásnak volt kitéve ez idő alatt. 1970-ben Dorothy Pitman Hughs-szal - aki a faji megkülönböztetés ellen küzdött - megalapították a Ms. nevű magazint. Emellett egyedül beutazták az országot, hogy a szexuális zaklatásra és az abortuszhoz való jogra felhívják a figyelmet.

1966-ban az Egyesült Államokban megalakult az „Országos Nőszövetség”, amely elkötelezte magát az egyenlő munkáért egyenlő bért szabály, a gyermektámogatás növelése és az abortuszhoz való jog mellett.

1973-ban a Legfelsőbb Bíróság ítéletet hozott a Roe v. Wade ügyben, és ezzel az amerikai nők számára elérhetővé vált az abortusz.

A per egyik főszereplője a Jane Roe álnéven ismertté vált nő. Roe Texasban élt, és 22 évesen nem kívánt terhességbe sodródott. El akarta vetetni a gyermekét, ám az akkori törvények - főképp a kőkonzervatív Texasban - ezt nem engedték meg. Ebből gyűrűzött ki a per, mely egészen a Legfelsőbb Bíróságig ment, ahol 7:2 arányban döntöttek úgy, hogy az abortuszhoz való jog alkotmányos jog.

Egy évvel korábban, 1972-ben a Kongresszus mondta ki, hogy nem lehet polgárok közt különbséget tenni a nemük alapján. Érdekesség, hogy az alkotmánymódosítás-javaslat tartalmazott azonban egy olyan cikkelyt, amely semmisnek nyilvánítja a javaslatot, ha azt az államok háromnegyede hét éven belül nem ratifikálja. A javaslat 22 állam támogatását nyerte el az első évben, de végül csak 35 állam hagyta jóvá, annak ellenére, hogy a Kongresszus 1982. június 30-ig meghosszabbította a határidőt. Az egyenjogúságról szóló alkotmánymódosítást azóta a Kongresszus minden ülésszakán beterjesztik, de a szükséges 75 százalékos többséget egyszer sem érte el.

A szakirodalom egy része ebben az időszakban szintén a jogokért küzdő mozgalmak tematikája köré épült fel, főképp a 60-as, 70-es években. Ilyen volt Kate Millet munkája is, a „Szexuálpolitika”, amelyben kifejti, a patriarchális viszonyok a nők életének minden területét irányítják, korlátok közt tartják. Eközben New Yorkban Carol Hanisch és Schulamith Fireston nagy népszerűségnek örvendő nyilvános fórumokat tartottak, ahol nők mondták el tapasztalataikat a szexuális zaklatással és az abortusszal kapcsolatban. Szerintük ez a személyes ügy egyben politika is. Robin Morgan aktív tagja volt ezeknek a fórumoknak. Ő készítette a „Sisterhood is Powerful” című antológia első kiadását. Ebben helyet kapnak fekete feministák írásai, mint Frances M. Bealé. Ez kulcsfontosságú momentum volt, mivel - ahogy az első hullámban is - a fekete nők a feminizmus élvonalában alig voltak jelen.

A Combahee River Collective fekete leszbikus szervezet 1977-ben adott ki egy nyilatkozatot, amit a három alapító tag - Demita Frazier, Beverly Smith, Barbara Smith - jegyzett. Célok hasonlóak voltak, mint amiért a második hullám küzdött: a faji, nemi, társadalmi elnyomás ellen. Barbara Smith később jelentős szerepet játszott a fekete feministák harcában. 1980-ban indította el a Kitchen Table nevű, fekete nők munkáinak publikálását célul kitűző kiadót. Itt jelent meg 1981-ben Gloria Anzuldua és Cherrie Moraga közösen készített műve a „This Bridge Called My Back”. Ez több munkának a gyűjteménye volt, ám mindegyik olyan jelenségekkel foglalkoztak, melyek szisztematikusan jelen vannak a fekete nők elnyomásában.

Alice Walker írónő 1983-ban definiálta a nőizmus fogalmát. Eszerint a nőista és a feminista úgy viszonyul egymáshoz, mint a lila a levendulához. Azonban ebben az évben egy komoly kritika is felüti a fejét. A második hullám sokak szerint keveset foglalkozhatott a második és harmadik világban élő nők problémáival (melyek a mai napig orvosolandók).

A második hullám tehát összefoglalva az azonos munkáért azonos bért, a szexuális erőszak ellen, a fogamzásgátlás, abortusz és gyermekgondozási támogatások mellett harcolt. Ebből sok minden megvalósult akkor, ugyanakkor sok minden nem. Mégis történt valami ebben a hullámban, amely hatalmas mérföldkő volt. Ő Shirley Chisholm.

Az első fekete nő a kongresszusban, és az első nő, egyben az első fekete is, aki elindult az Egyesült Államok elnöki székéért.

A Demokrata előválasztásból hamar kiesett, ugyanakkor a nők már komolyabb politikai tisztségeknél is megjelentek.

30-shirley-chisholm_w1200_h630.jpg

Harmadik hullám

A harmadik hullámról nem lehet múlt időben beszélni, már egy lezárt eseményként tekinteni, mert jelenleg is zajlik. Több időt szánnak a mai feministák a nem nyugati, második és harmadik világbeli nők helyzetére. Az első sikernek tekinthető, hogy Szaúd-Arábiában már a nők is vezethetnek autót. Emellett pedig az egész világon figyelmet kap a szexuális zaklatás és a nemi erőszak témája. Mondhatni a harmadik hullám arról szól, amit a második nem tudott beteljesíteni.

Fontos kiemelni Shirley Chisholm pillanatait: nők a politikában. Itt is pozitív változás figyelhető meg, mert soha annyi nő nem került a Kongresszusba, mint 2018-ban, azonban a legtöbb országnak - az Amerikai Egyesült Államoknak sem - volt soha női elnöke, vezetője, sőt még az első világban is egyenlőtlen a nők és férfiak aránya a törvényhozásban. Erre Magyarország is példa lehet.

Az Egyesült Államok első női elnökjelöltjére 2016-ig kellett várni. Hillary Rodham Clinton ugyan 2008-ban is elindult az elnökválasztáson, a Demokrata előválasztáson - annak ellenére, hogy több szavazatot kapott - kiesett, így Barack Obama lett a párt elnökjelöltje, később az Államok 44. elnöke. 2016-ban Hillary Clinton nyert az előválasztáson, ám az elektor rendszernek köszönhetően alulmaradt Donald Trumppal szemben, aki három millió szavazattal kevesebbet kapott, mint Clinton.

gettyimages-538711314.jpg

A 2020-as elnökválasztásba eddig öt nő jelentkezett be, és nagy esély van rá, hogy közülük kerüljön ki az új elnök. Ebből is látszik, hogy a nők egyre aktívabbak a közéletben, ez pedig a feminizmus hullámainak köszönhető.

A bejegyzés trackback címe:

https://eletmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr6314892706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalay Miklós 2019.06.14. 23:27:38

Egy írás egyebek mellett a nemek társadalmi helyzetéről, meg hogy hogyan lehet ezt józan módon szemlélni és kezelni:

egyvilag.hu/temakep/049.shtml#p8

Tblog 2019.06.15. 10:45:27

Arra sem tért ki a cikk hogy a 3. hullám már inkább az áldozati szerep kreálásáról és a férfigyűlöletről szól.
#killallmen (ez mond valamit?)

taffer 2019.06.15. 15:24:24

Kedves poszter!

A nem bántó, konstruktív hozzászólásokat tartalmazó kommentek törölgetése mire jó? Ha valamivel nem értesz egyet, nem lenne sokkal korrektebb mondjuk érdemi vitát indítani? Nyilván nem az ész nélkül gyűlölködőkre gondolok. Az indokolatlan cenzúra csak rossz színben fog feltüntetni. Annál már az is jobb, ha egyszerűen tiltod a hozzászólásokat.

Szerencsére megvan, amit írtam, akkor inkább elküldöm darabokban.

taffer 2019.06.15. 15:26:32

Férfi létemre kb. tíz évvel ezelőttig simán mertem magam feministának nevezni. Büszke vagyok rá, hogy a világnak abban a felében élek, ahol ma már egyenlő jogok illetnek mindenkit.

Mára viszont egyes mozgalmárok politikai haszonszerzésből teljesen elinflálták a feminizmus szó jelentését, nők számára is megalázó módon kvótákat követelnek (persze csak néhány, előnyöket biztosító területen), és valójában leszarják a harmadik világot meg az arab nők helyzetét. Mondván, az más kultúra. A szaúdi sikerek, ami a nyugati világ második hullámának felel meg, legkevésbé sem kapott érdemi nyugati támogatást.

taffer 2019.06.15. 15:27:53

De hogy milyen kártékony a szélsőségesek által keltett hisztéria, azt gyönyörűen példázza, ahogy ez a genderszekta meggyalázta, kihasználta és bemocskolta a metoo eseményeket.

Ami egykor egy borzasztó fontos és üdvös dolognak indult, végre megadva a megérdemelt jussát pár valóban gyalázatos figurának (még itthon is hullottak fejek, nagyon helyesen), az mára egy gyűlöletkampány hívószava és egy bármikor elsüthető fegyver lett. Ha egy férfi megemlíti, hogy talán nem szerencsés összemosni egy bunkó odafütyülést a nemi erőszakkal, vagy hogy megalázó mindenkit potenciális erőszakolónak nézve egy kötelező "érzékenyítő kurzusra" küldeni, akkor már metoo és férfierőszak...

taffer 2019.06.15. 15:30:04

Talán úgy foglalható össze egy mondatban a valódi feminista és a mai genderszektások közötti különbség, hogy az előbbi megoldani akarja a problémákat, míg az utóbbi elmélyíti azokat, hogy politikai tőkét kovácsolhasson belőlük.

Tblog 2019.06.15. 21:41:34

Érdekes hogy a tegnapi hozzászólásom eltűnt... Sebaj, itt van újra. Éreztem én hogy jobb ha elmentem máshová is.

"Az első hullámnak tényleg volt értelme, ugyanakkor habár a szavazati jog az kellett, a katonai besorozhatóság az nem. Gyerekvállalástól távolodás, se katonának nem menni, de a szavazati jog az azért jöhet. Szóval ha a többi dologgal egyet is lehetne érteni, ez azért így elég nagy kérdőjel.

A második hullámban egyszerre jelenik meg a "fekete fajvédelem" és az abortuszjog kivívása. Az iróniáról viszont nem esett szó, hogy pont a feketék körében a legmagasabb az abortusz aránya. Tehát úgy védték meg a feketéket, hogy a sok fekete baba tömeges halálát okozták.

A harmadik hullám pedig félrevezető:

"Több időt szánnak a mai feministák a nem nyugati, második és harmadik világbeli nők helyzetére." - Nagyon nem. A nyugati feministák aztán magasról tesznek a nem nyugati problémákra. Inkább a nyugati NEM LÉTEZŐ problémák ellen hőzöngenek. Hiszen könnyebb a mondvacsinált problémák ellen harcolni amik valójában nem is léteznek, mint valós probléma ellen felvenni a kesztyűt.

Amit a muszlim országokban elérnek az ottani feministák, az nem 3. hullám. Az az ottani 1. hullám.

Hogy sok a nő a kongresszusban az miért pozitívum? Főleg azt látva hogy mennyire alkalmatlanok rá. (Omar és Cortez, pl.)

Miért Clinton és Obama a téma? 2012-ben a Republikánusok előválasztásán is volt nő. (Igaz hogy hamar kiesett, de indult.)

"Az Egyesült Államok első női elnökjelöltjére 2016-ig kellett várni"

LOL, és Jill Stein? Ő 2012-ben nőként indult az elnöki székért a Zöld Párt jelöltjeként.

A vicces hogy amikor Sarah Palin csak megpendítette hogy esetleg konzervatív elnökjelöltként indulna, akkor a balliberális oldal rögtön elmondta hogy "ez csak egy hülye nő". Gondolom nem az itt a lényeg hogy nőként ki és hol van, hanem az hogy melyik politikai oldalon."

Tblog 2019.06.15. 21:44:37

"A nem bántó, konstruktív hozzászólásokat tartalmazó kommentek törölgetése mire jó?"

Jó kérdés.

Tipikusan ugyanaz történik itt, mint ami az amerikai feminista helyeken szokott. Kulturált vita, érvek-ellenérvek, az nem. Ahelyett cenzúra, törölgetés, a másik ember elnémítása ha kritikát fogalmaz meg. Ezzel csak azt igazolják ezzel hogy nincs igazuk, illetve a nagy feminizmus nem az érveken alapszik, hanem a harc nélküli diktatórikus cenzúrán.

Úgy tűnik hogy nagyon nem a "patriarchy" az elnyomó, hanem pont fordítva. :)

Tblog 2019.06.15. 22:35:12

"azt gyönyörűen példázza, ahogy ez a genderszekta meggyalázta, kihasználta és bemocskolta a metoo eseményeket"

100%-ig egyetértek. A metoo dolog "újraindult" (ugyanis a Hollywoodban történt dolgokkal egy gyerekszínész kezdett szembeszállni már sok évvel ezelőtt, csak senkit nem érdekelt, mert hát gyerek, meg fiú, tehát ignorálták). Aztán néhány nő kezdett beszélni, és ez rögtön nagy szám lett a világnak. Persze oké, gondoltam hogy most végre lekaszálják Hollywood szexuális ragadozóit, de marhára nem történt meg a dolog. 2-3 emberről kiderültek dolgok, de sokan kiálltak mellettük.
Nem beszélve hogy most hogy kiállnak Joe Biden mellett, holott az öregről jó sok mindenki terjeng, nem beszélve a videókról és fényképekről.
Kavanaugh-ot meg 5-en próbálták lehúzni, abból 3 vádló ellen az FBI kezdett eljárást, mivel kiderült róluk hogy hazudtak és hamisan vádolták a fickót. A maradék kettőnél meg semmi bizonyítékot nem találtak, sőt, a vádlók önellentmondásokba keveredtek és a saját tanúik sem igazolták őket.
Szép kis politikai ügy lett a metoo-zásból...
A valódi bűnösöket futni hagyják, akik meg nem követtek el semmit, vagy csak valami hülyeséget ami nem is számít zaklatásnak vagy hasonlónak, azokat meg tönkre akarják tenni.